Floyd Olaszországban

Hosszú-hosszú idő után újra írok ebbe a blogba (már majdnem el is felejtettem, hogy létezik). Most is egy videó-receptet közlök, mi másról is, mint Olaszországról.
"Köztudott, hogy a 19. században egyetlen író vagy tudós sem hagyhatta ki a nagy európai körutat. Az igazi szakács számára pedig legalább ugyanilyen fontos, hogy ellátogasson Olaszországba" - indítja sorozatát Keith Floyd, aki útját az "Öt föld" vidékén, északnyugaton kezdi. Menet közben aztán főz pestós halat, Piemonte szívében, Barolóban pedig, amely az olaszok egyik legnagyobb bortermelő vidéke, egy igazi, munkásoknak való pikáns előételt, a szardellából, fokhagymából, vajból és olívaolajból álló mártogatós bagna caudát. A Lago Maggiore tónál frissen fogott sügért tálal mandulás mártással, majd sort kerít egy klasszikus ételre, a bollitóra, ami egy többféle húsból (kakas, marhaoldalas és -lábszár, ökörnyelv, disznófejhús, házikolbász) álló, pörköltszerű étel. Végül bemutatóját egy helyi fogással, a fehér szarvasgomba-forgácsokkal ízesített fondutával koronázza meg.
Álljon tehát itt Floyd sorozatából az első film, ami Ligúriába és Piemontba vezet bennünket.

Olasz videó-receptek

Íme még néhány olasz étel videó-receptje gyűjteményemből:

                          Maccheroncini con finferli filetto di orata

                                  Ricetta Tagliatelle paglia e fieno con Finferli

                                              Tuna Zucchini Elbow Pasta

Szicíliai pasta

Egy a sok olasz videó-recept közül. (Ilyen és hasonló recepteket bőven talál a kedves érdeklődő az alábbi weboldal videói között: Örök Város - Róma közösségi oldal)

Burgonya-rózsák

Érdekes kép-összeállítást találtam, melyben szeletelt burgonyából mutatós rózsákat lehet készíteni. Vállalkozó kedvű háziasszonyok próbálkozhatnak vele. Bizonyára feldobja az ünnepi asztalt.

Íme a képes összeállítás:

A római csigákról

Érdekes és hangulatos leírás Kertész Géza "Római receptek" c. könyvecskéjéből.

A lateráni Szent János-templom címe és rangja "Minden Templomok Anyja és Feje". A pápák első fontos hivatali ténykedése kezdettől fogva a nagybecsű bazilika birtokbavétele volt. A pápává koronázás után napjainkban is megindul az ünnepi menet a Vatikánból a Lateránhoz, annyi csupán a különbség, hogy a szentatyát ma már nem egyetlen közönséges ló ereje juttatja el oda, hanem Rolls-Royce-ának sok-sok lóereje.
Egyébként a templom nem örvend túl nagy látogatottságnak. A rómaiaknak egy kicsit kiesik az útból – messze a Colosseum mögött van, a legkülső városfalnál. Az idegen számára nem nagyon érdekes, mert a múlt században kevés ízléssel renoválták. Még Péter és Pál apostolnak az oltár fölött őrzött feje is sokat veszített vonzerejéből, amióta a Szent Péter-templom alatt megtekinthető egy apostolsír. Még leginkább a nagyhét idején járnak ide zenekedvelő zarándokok, amikor Palestrina és kortársainak kórusai hallhatók itt.
S hogy mégis nagy tömegek keressék fel a legkedvesebb apostol {A szerző téved: a templom védőszentje nem János apostol, hanem Keresztelő Szent János. (A szerk.)} templomának környékét, a csigáknak kell kitenniük magukért: a napforduló ünnepén – San Giovanni napján – a Laterán környékén minden osteriában és trattoriában ugyanazon a módon készítve fogyaszthatók, mint hajdanán, amikor az emberekben még több volt a hit.
A várost övező szőlős dombkoszorú nemcsak bort ad, hanem éticsigát is, s ezek szolgáltatják a Giovanni-nap ünnepi csemegéjét. Hadd ismertessem az eljárást, amelynek révén a csigák életük lassú útjának végén óhatatlanul összetalálkoznak szűkebb pátriájuk borával.
Az összegyűjtött csigák életük utolsó napjait nagy kosarakban töltik, ahol szőlőlevelekből és nedves kifacsart kenyérből áll a búcsúlakomájuk.
Az ünnep napján belekerülnek a sózott ecetes vízbe. Erre habot bocsátanak ki – és addig kezelik őket az oldattal, míg végre meg nem szűnnek habozni.
Majd egymás után többször is leöblítik őket tiszta vízzel, üstbe dobálják őket, mely alatt élénken ropog a tűz. Boldogan nyújtják ki csápjaikat a langyos víz érintése nyomán . . . de az egyre fokozódó hőség mind jobban kiborítja őket . . . a házukból . . . tíz perc – és már meg is főttek.
Ezután hideg vízben várják az őket megillető sugót. Ennek elkészítése rendkívül egyszerű: Fokhagymaszeleteket olajban megpirítunk, néhány szardellát ugyanebben az olajban fakanállal szétdörzsölünk, azután friss, kimagozott paradicsomot, sót, sok borsot, egy cseresznyepaprikát és egy borsmentalevelet adunk hozzá az ízek harmóniájának tökéletességére.
Ebben a kis lángon besűrítendő mártásban a csigák újabb félórácskát töltenek; s akkor kezdődhet az ünnepély – felvonulás, rakéták, fagylaltárusok, zene, ám alapjában a csigák adják meg Szent Iván (János) napjának jó ízét. S ha a mártás túlságosan csípősre sikerült, szépen le lehet öblíteni egy-két (vagy több) pohár borral, a Castelli Romani terméséből.

A farsang és ételei

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A farsang igazi hazája Itália, ahol szokása a római kor szaturnáliáira nyúlik vissza. Az ókori Rómában ugyanis Szaturnusz isten tiszteletére hétnapos örömünnepet tartottak, és később ez a fékevesztett mulatságokból álló ünnepség vált népszerűvé és kezdett terjedni egész Európában.

Magyarországon a középkorban, főként német mintára terjedt el a farsang megünneplésének szokása. Igen változatos és sokszínű, gazdag, részben vallásos jellegű néphagyomány kapcsolódott hozzá: álarcos és jelmezes alakoskodások, dramatikus játékok, báli mulatságok, termékenységi varázslások kötődtek ünnepi időszakához.

A farsangi mulatságokat gazdagon terített asztalok jellemzik: sok a különféle húsukból készített leves és sült, sok az édesség.

Hagyományos farsangi ételek:

Savanyú becsinált leves
Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 10-10 dkg sárga- és fehérrépa, 5 dkg zeller, 5 dkg karalábé, egy csokor petrezselyem, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, 1-2 evőkanál olaj, ecet és só

A kisebb kockákra vágott sertéshúst kevés olajban megpirítjuk, majd megsózzuk, és felengedjük körülbelül 1,2 l vízzel. Amikor a hús félig puhára főtt, hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, a vágott petrezselymet, és puhára főzzük. Ezután a levest levesszük a tűzről, és belekeverjük a tojássárgájával elhabart tejfölt, végül pedig kevés ecettel enyhén savanykásra ízesítjük.

Farsangi részeges csirke
Hozzávalók: egy csirke, 8 dkg vaj, 3 dl fehérbor, 12 dkg füstölt szalonna, majoránna, őrölt bors és só.

A megmosott csirkét kívül-belül megsózzuk, belsejét majoránnával, külső felületét borssal fűszerezzük. Az így előkészített csirkét magas falú tepsibe helyezzük, leöntjük olvasztott vajjal, továbbá aláöntjük a fehérbort. Sütőben, letakarva pároljuk, szükség szerint pótoljuk az elpárolgott bort. Amikor megpuhult, hajszálvékony szalonnaszeleteket borítunk rá, és ropogósra sütjük.

Boros pecsenye
Hozzávalók: 50 dkg sertéscomb, 2 zsemle, 3 dl fehérbor, 10 dkg gomba, 10-10 dkg sárga- és fehérrépa, 5 dkg zeller, 1 tojás, 1 tojássárgája, 1 dl paradicsomlé, 1-2 evőkanál olaj, egy csokor petrezselyem, őrölt szegfűbors, őrölt fehér bors, só

A zsemléket a fehérborba áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk, és összekeverjük a szeletekre vágott, olajban megpárolt gombával, a párolt zöldségekkel valamint az apróra vágott petrezselyemmel. Ezt követően az egészet ledaráljuk, keverőtálba helyezzük, hozzáadjuk a tojást, továbbá szegfűborssal, borssal, sóval ízesítjük, és összedolgozzuk. A húst négy nagy szeletre vágjuk fel, a szeleteket jól kiveregetjük, a tölteléket elosztjuk rajtuk, majd felgöngyöljük a szeleteket. Kevés forró olajban pirosra sütjük, hozzáöntjük a paradicsomlevet valamint a bort, és puhára pároljuk. Az így elkészített húst felszeleteljük, és párolt zöldségekkel tálaljuk.

Konyakos kacsasült
Hozzávalók: egy pecsenyekacsa, egy fej vöröshagyma, 8 dkg császárszalonna, 5 dkg liszt, 2 dl vörösbor, 5 cl konyak, 12 dkg kacsamáj, 4 dkg vaj, 1 dl olaj, egy csokor petrezselyem, 2 babérlevél, kakukkfű, só

A kacsa aprólékát, a negyedekre vágott hagymát és a kockákra vágott császárszalonnát kevés olajban megpirítjuk. Meghintjük liszttel, ráöntjük a vörösbort, kevés vizet és a konyakot. Petrezselyemmel, babérlevéllel, kakukkfűvel, sóval ízesítjük, és 30-35 percig nem erős tűzön forraljuk, majd finom szűrőn keresztül leszűrjük. A kacsa máját kevés vajban megpirítjuk, majd áttörjük, és a leszűrt mártásba keverjük. Közben a kacsát sütőben ropogósra sütjük; amikor megsült, zsírját is a mártásba öntjük. Tálaláskor a kacsát feldaraboljuk, és a mártással leöntve, pirított burgonyával kínáljuk.

Sonkás kifli
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, 1 tojás, 1 dl tejföl, 15 dkg sonka, 5 dkg vaj, pirospaprika, só.

A lisztet a vajjal, a tojássárgájával, kevés tejföllel és sóval tésztává gyúrjuk. Vékonyra kinyújtjuk, és háromszögletű darabokra vágjuk. A sonkát ledaráljuk vagy apróra vagdaljuk, vajjal és pirospaprikával gyúrjuk össze. Az így nyert sonkás tölteléket a háromszögletű tésztácskákon elosztjuk, majd ezután a kis háromszögeket kifli formára feltekerjük, tojással megkenjük, és forró sütőben megsütjük.

Farsangi fánk
Hozzávalók: 38 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 6 tojássárgája, 7 dkg vaj, 8-9 evőkanál tej, 1 evőkanál cukor, 1 kávéskanál rum, negyed citrom reszelt héja, csipetnyi só, olaj, vaníliás cukor, barackíz.

Az élesztőből a cukorral, kevés liszttel és négy evőkanál langyos tejjel kovászt készítünk. A tál közepére - amelyben a fánk készül - tesszük a kovászt, köréje a lisztet. Betakarjuk, és langyos helyre tesszük, amíg megkel. A tojássárgákat a sóval elkeverjük, és a liszthez öntjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat valamint a maradék felforralt, kihűtött tejet. Addig verjük, amíg hólyagos nem lesz (ilyenkor már elválik a kanáltól), majd betakarva meleg helyen kelni hagyjuk. Végül lisztezett deszkára borítjuk, és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk ki. Ezt követően letakarjuk, és hagyjuk tovább kelni, majd kiszaggatjuk, és forró olajban kisütjük (először fedő alatt, majd a megfordítás után már fedő nélkül). A fánkokról az olajat szalvéta segítségével leitatjuk, majd meghintjük vaníliás cukorral, és barackízzel kínáljuk.

Étkezési szokások a régi Rómában

"De gustibus non est disputandum"


Sokan abban a tévhitben élnek, hogy az ókori Rómában a polgárok lakomáról lakomára jártak, s hajnalig tartó tivornyákon vettek részt. Ezt sugallják az általunk jól ismert művek, pl. Petronius "Trimalchio lakomája" is. Ezek azonban meg sem közelítik a valóságot, hiszen az egyszerű emberek gyakran kenyérhez sem jutottak. Az igazi lakomáknak csak kevesen lehettek részesei. Annak, hogy mégis ezekről tudunk a legtöbbet, az az oka, hogy fennmaradt irodalmi alkotások csak ezekről beszélnek, illetve sokak számára ez volt az olyannyira áhított életforma, melyet követni kell. Vagy éppen megvetni. Seneca szerint ugyanis ezek az emberek csak "azért esznek, hogy hányjanak és hánynak azért, hogy egyenek."

Mindenképpen külön kell választanunk a gazdagok és a szegények étkezési szokásait (s talán nem meglepő, hogy a gazdagokéról lesz bővebben szó). Az egyszerű emberek, ha kifogytak otthoni ételeikből, igyekeztek meghívatni magukat ebédre patrónusaikhoz. Gyakran kihasználták ezt az igényt politikai célokra a hadvezérek, császárok ingyen ételosztással. A nagy diadalmeneteknek pl. közlakoma volt a zárórésze. Közlakomát vallási ünnepek alkalmából is rendeztek. Ezeknek eleinte daps volt a neve, majd a köztársaság korában epulumnak nevezték.

A rómaiaknál kezdetben az ebéd volt a cena, a vacsorát pedig vespernának nevezték. Idővel módosultak a szokások, és a vesperna kiszorult az étkezések sorából.

A gazdag rómaiak reggelire - ezt ientaculumnak nevezték - könnyű ételeket ettek. Ilyen volt a kenyér, az olajbogyó, a sajt, mindehhez pedig mézes bort ittak. Ebédre (prandium), melyet délben költöttek el, szintén könnyű, tápláló és egyszerű ételeket fogyasztottak. Ez lehetett kása, valami főzelékféle, illetve ami az előző napi cenáról megmaradt. A főétkezés az estebéd, a cena volt. Ez a késő délutáni órákban kezdődött, és előfordult (főleg Caligula, Claudius és Nero idejében), hogy éjszakába nyúló lakomázásba, ivászatba torkollt.

A cena három fő részből állt:
1. Gustus, gustatio vagy promulsis, melyet ízelítőnek, előételnek fordíthatunk. Ez könnyebb, étvágygerjesztő étkekből állt, például osztrigából, pikáns mártású (garum) halakból, salátából és tojásból. A tojás a gustus fontos eleme volt. Innen származik a mondás: Ab ovo usque ad mala. Ekkor itták a méhsert, innen a promulsis elnevezés.
2. Cena, mely eleinte két, három, később több fogásból állt. Ekkor tálalták fel a nyulak, malacok, vaddisznók, galambok, kacsák, rigók, császármadarak, pávák, fácánok s tengeri halak egész sorát.

Az étkezés a korai időkben a ház központi helyiségében, az atriumban folyt. Itt egy kőasztal (cartibulum = edénytartó) állt. A köztársaság korában már ebédlők, tricliniumok voltak. A rómaiak fa- vagy kőkereveten, bal könyökükre dőlve, félig fekve helyezkedtek el egy alacsony, négyszögletes vagy kerek asztal körül. A heverők három oldalról fogták közre az asztalt, a negyedik oldalt szabadon hagyva a közlekedés és a tálalás miatt. A kereveteket puha takarókkal fedték le, s párnákkal tették kényelmesebbé. Régi szokás volt, hogy ülve étkeztek Rómában. De a klasszikus időkben ezt csak a nőknek és a gyerekeknek kellett követni. A korabeli írók szerint kizárólag a könnyűvérű nők vetemedtek arra, hogy végigfeküdjenek az asztal mellett.

Azt, hogy ki hol helyezkedett el az asztal körül, szigorú szabályok írták elő. A középső kerevet jobb széle volt a díszhely, s a házigazda jobb oldalán foglalt helyet a díszvendég. Az íratlan szabályokat azonban már akkoriban sem tartotta be mindenki. Martialis is megjegyzi, hogy vannak olyan vendégek, akikre jó odafigyelni, nehogy elvigyék szuvenírnek az asztalkendőt. S hogy ez tényleg nem volt ritkaság, igazolja egy pompeii felirat:
"Hej, fiú, mosd meg a lábakat és szárazra törülgesd, szalvétákat is adj, de arra vigyázz!"

Az étkezés általában otthon, esetenként vendégségben, fogadókban, kocsmákban, lacikonyhákban, lepényárusoknál folyt. Az ókorban mindig nagy szerepe volt a vendégbarátságnak. Ez abból is látszik, hogy ezeket a látogatásokat olyannyira számon tartották, hogy még nemzedékek múltán is emlékeztek rájuk. A vendég, kinek érdekes történeteit szívesen hallgatták a háziak, Juppiter oltalma alatt állt, s minden jóval ellátták, távozáskor pedig ajándékokkal halmozták el. A vendégbarátsággal való visszaélés a legnagyobb gyalázatnak számított.

És néhány ókori recept.

Töltött csirke (pullus fusilis)
Hozzávalók: 1 egész csirke (1-1 és fél kg), 300 g darált hús (fele marha, fele disznó), fél borjúvelő (el is hagyható),100 g zabdara (búzadara is jó), 2 tojás, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál lestyán, negyed teáskanál gyömbér, negyed teáskanál őrölt bors, 1 teáskanál zöld bors, píneamag, garum vagy só ízlés szerint.
A borsot, lestyánt, gyömbért, darált húst és a főtt zabdarát tedd egy tálba. Add hozzá (a húslevesben főtt és széttört borjúvelőt,) a tojásokat, és keverd, amíg sima masszává áll össze. Ízesítsd garummal, tedd bele az olajat, a zöld borsszemeket és a píneamagot. Töltsd mindezt az előre elkészített csirkébe, de hagyj benne szabad helyet is. Sütőben süsd kb. 1 óráig 220 fokon.
Garum
1. Gargilius Martialis (Kr. u. III. sz.) erre a receptre esküszik: Végy egy csomó jó zsíros halat (pl. szardiniát) és egy 26-35 literes edényt. Ízesítésül száraz fűszernövények kellenek, melyeknek jó erős aromája van. Ilyen a kapor, a koriander, az édeskömény, a zeller, a menta, az oregano, stb. Ezeket rétegesen tedd az edény aljára. Majd tégy rá egy réteg halat, s ezt fedd be 2 ujjnyi sóval. Ismételd meg ezt háromszor, amíg az edény teli nem lesz. Tedd ki mindezt a napra, s hét napig álljon. Aztán 20 napig naponta kevergesd.
2. Egy másik recept szerint: Halak belső részeit (a beleket is!) tedd egy edénybe, és sózd meg. Vegyél kis halakat (a legjobb a bűzöslazac, a sprottni, farkashal), azokat is sózd be, s tedd az edénybe. Rázd össze, majd erjeszd a napon. Miután csökken a hőség (valószínűleg hónapokkal később!), nyomj bele egy erős fonott kosarat a halasedénybe. A kész garum átszűrődik a kosáron, s egy csuporral lemerheted.
3. A bithyniaiak így készítik: A legjobb sprottniból készül, de lehet még farkashal vagy makréla is. Keverd ezeket össze, és tedd egy teknőbe. Dobj 1 modius halra 2 sextarius sót. Óvatosan keverd össze. Majd egy este fedd be, s aztán tedd ki a napra 2-3 hónapig. Néha rázogasd meg.

A Julius Caesar-féle kása így készül:
Az előzőleg megtisztított árpagyöngyöt áztasd be, majd melegítsd, míg felforr. Ekkor tégy hozzá olajat, s ha besűrűsödött, gondosan keverd ki simára. Tégy egy edénybe két főtt (agy)velőt és fél font fasírttá zúzott húst, adj hozzá tört borsot, lestyánt, ánizst, egy kevés garumot és bort. Alaposan dolgozd össze, majd forrósítsd fel. Ezután öntsd fel főtt húslével (= húsleves), és jól keverd össze. Majd folytonosan keverve apránként (kanalanként) add hozzá az árpakásához, hogy sima, sűrű pépet kapj. Így tálald.
Töltött datolya
A datolyából szedd ki a magot, dióbéllel és borssal töltsd meg, mézben főzd meg és tálald.

Ova sfongia ex lacte (palacsinta)
Hozzávalók: 8 tojás, 6 dl tej,1 dl olaj, kevés méz, kevés őrölt bors. Keverd össze a tojásokat, a tejet és az olajat, míg palacsintatésztát kapsz. Süsd serpenyőben. Töltsd meg mézzel, a tetejét szórd meg borssal.
Tiropatina
Hozzávalók: fél liter tej, 6 tojás, 3 evőkanál méz, kevés őrölt bors. A mézzel édesített tejbe üsd bele a tojásokat, és keverd simára. Kis lángon főzd, míg sűrű nem lesz. Szórd meg borssal, és már tálalhatod is.

Körtefelfújt (soufflee)
1 kg körte (hámozott, magozott), 6 tojás, 4 evőkanál méz,1 dl aszúbor, egy kevés olaj, fél dl garum (vagy fél teáskanál só), egy negyed teáskanál őrölt kömény, őrölt bors. Főzd össze a körtét a borssal, köménnyel, mézzel, aszúborral, garummal és egy kis olajjal. Add hozzá a tojásokat. Főzd még kb. 30 percig kis, majd közepes lángon. Tálaláskor szórd meg borssal.