2010. december 20., hétfő

Csúsztatott palacsinta



Gyerekkoromban, a múlt század ’50-es éveiben – milyen régen is volt – a háziasszonyoknak ugyancsak találékonynak kellett lenni, hogy a szűkös időkben is megfelelő ételt „varázsoljanak” az asztalra. Így talán érthető, hogy a csúsztatott palacsinta, gazdag töltelékkel inkább ünnepi eledelnek számított. Igaz, a diót és a lekvárt adta nagyanyámék szőlőskertje, amiben nem kevés gyümölcsfa is díszlett. Nálunk azért mégiscsak ünnepnek számított ez a palacsinta-torta – talán éppen torta-mivolta miatt - gazdagon meghintve rétegeit porcukros dióval. S ha végezetül még az egészet leöntötte anyám olvasztott csokoládéval, maga volt az édességek netovábbja.

Lássuk hát a receptjét.

Hozzávalók: 4 tojás, 5 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 3,5 dl tej, 10 dkg liszt, csipet só. Töltelékhez: 5 dkg porcukor, 10 dkg darált dió, 4 evőkanál sárgabarack-lekvár.

A tojások fehérjét különválasszuk és habbá verjük. A tojássárgából, olvasztott vajból, porcukorból, tejből és lisztből egy közepes sűrűségű palacsintatésztát keverünk. Végül könnyedén belekeverjük a tojások felvert habját.
Palacsintasütőben a szokásosnál kicsit vastagabb palacsintákat sütünk, de csak az egyik (alsó) felén sütjük meg. A megsült palacsintát tálra csúsztatjuk (sült felével lefelé), porcukorral kevert dióval meghintjük. Ráhelyezzük a következő palacsintát, amit baracklekvárral kenünk meg. Így váltogatva alakítjuk ki a tortaformát az egymásra csúsztatott, töltelékkel ellátott palacsintákból.
Aki „dúsítani” akarja, a végén az egészet leöntheti olvasztott csokoládéval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése